Találkozás az iskolalelkésszel a felvételin
Dr. Csepregi András iskolalelkész
Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium
Kedves Felvételiző, Tisztelt Szülők, Hozzátartozók!
Gimnáziumunkban a szóbeli felvételi meghallgatásnak része az iskola lelkészével való találkozás és egy rövid beszélgetés. Ennek a beszélgetésnek az alkalmából a kölcsönös megismerkedés mellett meg szoktam kérdezni, hogy a felvételiző diák, illetve az őt kísérő felnőtt családtagok miért választják az evangélikus iskolát, illetve mit várnak az iskola keresztény karakterétől. A beszélgetés előtt már kézbe szoktam kapni a felvételi kérelemhez csatolt lelkészi ajánlást is, ami a beszélgetés egyik kiindulópontja lehet.
A személyes találkozás a járvány harmadik hullámának a napjaiban kockázatos, ezért idén a megismerkedés más lehetőségeivel is élünk. Az egyik lehetőség az, hogy a felvételiző diák, aki a bizottsági meghallgatás végén kapja meg ezt a levelet, ennek a lapnak a másik oldalára ír néhány mondatot arról, hogy miért szeretne a Fasori Gimnáziumban, mint evangélikus iskolában tanulni. Ebben az esetben a levelemhez mellékelt borítékba teszi a válaszát, a borítékra ráírja a nevét, és a borítékot átadja az őt meghallgató tanároknak. A másik lehetőség, hogy hazaviszi ezt a levelet, és otthonról küld nekem egy emailt március 15-e estig, amiben feltünteti a nevét és megírja néhány mondatos válaszát. Ha – akár az első, akár a második esetben – szeretne velem a következő napokban online beszélgetést folytatni, és megadja az email címét, felveszem vele a kapcsolatot. A harmadik lehetőség pedig az, hogy a felvételi meghallgatás után személyesen megkeres engem az evangélikus templomban, ahol a járvánnyal szembeni védekezés szabályait figyelembe véve beszélgethetünk. Mind hétfőn, mind kedden a meghallgatások végéig leszek a templomban elérhető.
Ha most nem szeretne velem személyesen találkozni, de meg szeretne ismerni, keresse meg a youtube-on az Üzenet a Fasorból nevű csatornámat, ahová a tavaly tavaszi távolból oktatás idején töltöttem fel rövid igehirdetéseket.
Szeretettel köszönti,
Csepregi András
sk.