Adománygyűjtés a kárpátaljai gyermekek iskolakezdéséért-2018
Felhívás
Kedves Barátom, Ismerősöm!
Tavaly egy mérhetetlen nagy csodának voltunk a részesei, hiszen társadalmi és egyházi összefogással néhány hét alatt közel egymillió forint gyűlt össze, amely összegből 340 mélyszegénységben élő gyermeknek töltöttük meg az iskolatáskáját megannyi füzettel, színes ceruzával, radírral, vonalzóval és sok más szükséges tanszerrel.
Ismét adománygyűjtést szervezünk a háború sújtotta Ukrajnában élő kárpátaljai magyar gyermekekért!
Adjuk meg idén is a lehetőséget arra, hogy minél több gyermek megfelelő tanszerekkel indulhasson el az iskolába!
Egy gyermeknek az iskolakezdési tanszercsomagja: 5000 ft értékű
Arra bátorítom, hogy támogassa egy-egy gyermeknek az iskolakezdését, vásároljon sorszámozott támogatójegyet valamely gyűjtőpont egyikén!
A gyűjtés időtartama:
2018. július 29. - 2018. augusztus 27.
Az összegyűjtött adományból személyesen vásároljuk meg és készítjük el a tanszercsomagokat, melyeket kiosztunk a gyermekeknek!
Mutassuk meg idén is, hogy társadalmi és egyházi összefogással milyen csodálatos dolgokat tudunk tenni a legkisebbekért, a nélkülöző gyermekekért!
Tegnap este a Békéscsabai Médiacentrum 7.tv csatornáján, az Aktuális magazinban beszélgettünk azokról az Emberpalántákról, akikért néhány éve a szívünkbe fogadtunk, akikért ismét útra kelünk...
Az alábbi linkre kattintva látható, hallható a műsor:
https://www.youtube.com/watch?v=oEgf-21cnyM
A tavalyi gyűjtésről és osztásról készült videós beszámoló az alábbi linkre kattitva tekinthető meg:
https://www.youtube.com/watch?v=R2su77lT1dI
Köszönöm jóságát, bizalmát!
A szeretet útján, a legkisebbekért...
Bonnyai Sándor
0620-378-54-39
Vásároljon sorszámozott támogató jegyeket: 500 ft, 1500 ft, 5000 ft értékben az alábbi helyeken:
* Vár-Játék Üzlet - Univerzál Áruház - H-P: 09:00-18:00, SZ: 09:00-13:00 - Békéscsaba
* Békés Mérték Közösségi Ház - Békési út 40. - H-P: 08:00 - 16:00 - Békéscsaba
* Jaminai Evangélikus Egyház - Lindner utca 11. - K-P: 08:00-12:00 - Jamina
* Békéscsabai Evangélikus Egyház - Luther utca 1. H-P: 08:00-12:00 - Békéscsaba
* Békéscsabai Református Egyház -Deák u. 4. H,CS:09:00-12:00, K,CS:17:00-18:00-Békéscsaba
* Vár-Játék Üzlet - Városház u. 5. - H-P: 10:00-18:00, SZ: 09:00-12:00 - Gyula
* Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség- Kékgolyó u. - H-P: 09:00-12:00 - Budapest
Egyéb, tetszőleges értékű támogatását itt adhatja át:
* Vegyes Bolt - Berényi út 75. - H-P: 05:00-19:00, V: 07:00-12:00 - Békéscsaba
* Grebb Hamburgeres - Erzsébet Liget 3/3 - K:16:00-21:00, Sze-Szo: 12:00-21:00 - Békés
Folyamatos információ, képes beszámoló:
Facebook: Bonnyai Sanyi , Tanszergyűjtés a kárpátaljai gyermekek részére 2018
Várom további intézmények, munkaközösségek, gyülekezetek, sportközösségek jelentkezését!