Földgömb nemzetközi középiskolai földrajzverseny
![]() |
|
„Ésszel járom be a Földet!”
A Földgömb az Expedíciós Kutatásért Alapítvány és A Földgömb magazin Vámbéry Ármin szavaival – s egyben saját mottójával – immár tizenharmadszor hirdet országos vetélkedőt középiskolás diákok számára.
Kedves Dávid Lászlóné!
A versenyre jelentkezhet bármely magyarországi és határon túli középiskola kétfős csapata.
A verseny tematikája:
- A verseny kiemelt témaköre: Magyarország.
- A verseny alapvetően az általános és középiskolai tananyagra, aktuális hírekre, s az általános műveltségre épít.
- Külön hangsúlyt kapnak A Földgömb-ben megjelent és általunk kijelölt cikkek, írások. (Az idei későbbi kiírás miatt csökkentjük a cikkek mennyiségét!)
A verseny három fordulóból áll:
- Az első fordulóra 2021. február 10-én (szerdán) 14-16 óra között kerül sor.
Hogy az utaztatást elkerüljük, minden csapat a saját iskolájában oldja meg a központilag összeállított feladatlapokat, amelyeket a verseny megkezdése előtt egy órával e-mailben küldünk el az iskola (és nem a felkészítő tanár!) nevezési címére.
A tesztek kitöltésére két óra áll rendelkezésre.
A feladatlapok kitöltéséhez semmilyen segédeszköz nem használható! - A legjobb 12-16 csapat jut a középdöntőbe, amelyet 2021. március 19-én (pénteken) rendezünk a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Ez egy írásbeli fordulóból áll.
- A legkiválóbban teljesítő 8 csapat kerül a döntőbe. A döntő érdekes, izgalmas feladatokból, szóbeli és írásbeli fordulókból áll. 2021. március 20-án (szombaton) délelőtt, szintén Bonyhádon rendezzük.
A nyertesek és felkészítő tanáraik értékes nyereményekkel gazdagodhatnak, és a döntőről senki sem mehet haza üres kézzel!
Nevezni honlapunkon lehet 2021. január 4-től. Olvassa el jelentkezési útmutatónkat!
Nevezési díj: 3000 Ft/ csapat.
A nevezési határidő és a nevezési díj befizetésének határideje: 2021. február 9.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a nevezési díjat csak átutalással tudják befizetni! Akinek az átutalás megoldhatatlan, annak a postai rózsaszín csekk (belföldi postautalvány) nyújthat alternatívát.
A versenyen csak a nevezési díjat határidőre befizetők vehetnek részt!
A versenybizottság fenntartja a jogot, hogy a verseny lebonyolítását az aktuális járványügyi helyzethez igazodva megváltoztassa.
Ajánlott irodalom:
- Az általános és középiskolai földrajz tankönyvek (kiemelten az adott témára vonatkozó részek!)
- Albumok, képeskönyvek és természetesen az internet (kiemelten az adott témára vonatkozó részek!)
- Feladatgyűjtemény (a Földgömb Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny első 7 év feladatsorainak és megoldásainak gyűjteménye)
A versenyhez ajánlott cikkek „A Földgömb” című folyóiratból:
-
2020. március-április
Álomidő - álomhely (40-53. o.)
Ujgurisztán (76-87. o.) -
2020. tavaszi különszám
Jégmezőn innen, tornyokon túl (18-30. o.)
A Körösök (56-67. o.) -
2020. május-június
COVID-19 (38-49. o.)
Podia Ser Pior (62-74. o.)
Isszik-kul (76-87. o.) -
2020. július-augusztus
Aral – Sivatagi tókerülés (60-77. o.)
Bazaltbiznisz (78-86. o.) -
2020. szeptember-október
Tömeg, tér, erő – Belarusz (24-37. o.)
Normális, ha geotermális (38-45. o.)
Egy elfeledett magyar utazó (54-61. o.)
Üdvözlettel:
A Földgömb csapata