Az Év BISEL Fotósa 2021
Az idei évben „Az Év BISEL Fotósa 2021” címért két korosztály (7-9. és 10-12. évfolyam) versenyezhet három témakategóriában.
A pályázók olyan témakörökben készíthetnek alkotásokat, mint a vízi makrogerinctelenek, a vízfolyások gerincesei, illetve a vízfolyás és környezete növényei.
A pályázat célja, hogy a diákok felfedezzék, megismerjék és megszeressék a lakóhelyükhöz közeli vízfolyások élő kincseit. Célunk az is, hogy ne csak a fényképezőgép objektívjén át lássák és örökítsék meg ezeket a vízi és vízparti élőlényeket, hanem az is, hogy üljenek ki a vízfolyás partjára és merüljenek el a természet szépségében, sokszínűségében és legyenek annak oltalmazói, védelmezői.
Célunk továbbá, hogy a diákok fotóikon keresztül be is mutassák az egyik leggazdagabb élőhelytípus élővilágát, sokszínűségét a makrogerinctelenektől a gerinceseken át a növényekig.
A beküldött fotókat szakmai zsűri bírálja el pontozással. Minden, a zsűri által online, illetve élő kiállításra javasolt pályamű alkotóját minisztériumi elismerő oklevélben, kategóriánként az első három helyezettet értékes jutalomban részesítjük. A kategória-győztesek közül legmagasabb pontszámot elérő fotó készítője nyeri el „Az Év BISEL Fotósa 2021” címet, aki az értékes jutalmon felül egy fotósnap keretében együtt barangolhat és fotózhat a Börzsöny patakvölgyeiben Potyó Imre természetfotóssal, aki többször is elnyerte már az Év Természetfotósa díjat.
A pályaműveket elektronikus formában a www.kornyezetvedelmipalyazat.hu felületre kell feltölteni szeptember 15-ig. A felhívással kapcsolatos kérdéseket a bisel@am.gov.hu e-mail címre várjuk. „Az Év BISEL Fotósa 2021” országos pályázati felhívás és a szükséges dokumentumok itt érhetők el.
https://www.facebook.com/584371821677536/posts/4252102768237738/
Köszönettel az AM BISEL csapata