A XVI. századi ember az építkezéshez követ, téglát, fát vagy földet használt. Az alapanyag attól függően változott,  hogy az adott térségben mi áll az építők rendelkezésére.

A kő fényűzésnek számított, ezért azt néhol a téglával keverve használták. Nyugat-Európában évszázadokba került, míg meghonosodott a kő. Párizs lesz az egyik legjellemzőbb „kőváros”. De előtte ott is s más városokban egyaránt rengeteg ház épült úgy, hogy csak az alapzat készült kőből, az emeletekhez már fát használtak, így esve könnyen áldozatul a tűzvésznek. Lotaringiában a városok és falvak házait zsindellyel fedték, az öblös cserép csak később terjed el.

 Két háztípust különböztetünk meg:

A falusi amolyan menedék, az emberek és állítok legelemibb szükségleteinek kielégítésére szolgált. Kezdetben egyosztatú a füstös konyhával. A berendezés kezdetleges: pad, asztal, néhány tányér, szerszámok. A falusi építkezéseket szabályozták. A földesúr engedélye nélkül nem lehetett építeni, a házhoz szükséges anyagok beszerzéséhez szintén engedély kellett. Régészeti ásatások segítenek rekonstruálni a korabeli házak szerkezeteit.

A városokban többszintes épületeket emeltek, rendszerint úgy rosszabbodik a lakók társadalmi helyzete, ahogy feljebb laknak. A legfelső emelet, a padlásszobák a nyomor színterei is egyben.

Otthonok:

A padlózatot sokáig a vert föld (döngölt) képezte, később terjedt el a kőlapokkal

való borítása. A szobák padozatát télen szalmával, nyáron zöld fűvel vagy szirmokkal hintették be. 1549-ben mikor Párizs bankettet rendezett Medici Katalin tiszteletére, a  termet gondosan telehintették szakos füvekkel. Ezeket néha cserélni is kellett, nem úgy mint Angliában, ahol a piszkos hulladékot hagyták felhalmozódni a padozaton. A 16. században már ismerték a  grafit alapú zománccal fedett padlócsempéket és a parkettát.

Németországban terjed el először a hajladozás nélküli főzés az emelt tűztérnek köszönhetően. Angliában a fahiány miattkőszénnel fűtenek a 16. századtól. Korábban a lakás belső bútorait is az ácsok készítették. Hosszú századokon át a vaskos, tömzsi, alig kidolgozott és kevés díszítésű bútorokat használtak. 15-16.sz-ban az ácsok rovására megjelentek a finom famunkákat készítő asztalosok. A16.sz-ig a bútorokat is befestették, majd a sokkal esztétikusabb lakkozás veszi a színek helyét.                                                                                                                                                                 

-        Az angolvécét (Sir John Harington a szülőatyja) 1596-ban találták fel, de még a 18.században is inkább az éjjeliedények dívottak, melyek tartalmát az utcákra ürítették. A jómódúak fürdőházakkal dicsekedhettek. A nyilvános fürdők használata nem volt szabályozva, így egy idő egy-két hely inkább hasonlított a bordélyházakhoz. Merész Károly merészen ezüstfürdőkádjával villogott még a csatatéren is. A 16.századtól kezdtek eltűnni a nyilvános fürdők (az egyház ostorozta leginkább azokat, hangsúlyozva, hogy ezek az erkölcstelenségek bölcsői)  is, s inkább a gyógyulásra vágyók színtere lett.